Nyírblog

Nyírblog

Elkeseredettek MSZP-sek Nyíregyházán

2018. február 12. - Bambi76

Amióta kiderült, hogy a Fidesszel együttműködő nyíregyházi MSZP a 71 éves, immár nyugdíjas Csabai Lászlónét indítja képviselőjelöltnek, s Nagy László helyi MSZP-s politikus ezzel is a Fidesz malmára hatja a vizet, sok baloldali érzelmű nyíregyházi adott elkeseredettségének hangot. Azt mondják, mindig is az MSZP-re szavaztak, a Fideszre sosem szavaznának, éppen ezért elfogadhatatlan, hogy Orbán Viktor helyi katonáinak hatalomba tartásához asszisztálnak mindazok, akiknek őket kellene képviselniük.

Szerintük hiába rántották most elő a kalapból Csabainét, nyilvánvaló, hogy Nagy Lászlóék elárulták a nyíregyházi baloldalt.

– Szégyen, hogy idejutottunk – mondta egy 64 éves, nyíregyházi, baloldali érzelmű hölgy a Nyírblognak. – Hogy még egy Csabainét sem hagynak nyugton, pedig neki már nem kellene a politikával foglalkoznia. S kiteszik a szégyennek, a vereségnek. Nyilvánvaló, hogy nem Csabainé fogja legyőzni a helyi Fideszt – folytatta felháborodottan. – S ezt tudnia kell Nagy Lászlónak is, de őt csak a saját megélhetése, a Fidesztől kapott pénzek és pozíciók érdeklik. Soha nem fogok rájuk szavazni, bármennyire is fáj, mert nem érdemlik meg a bizalmamat.

– Én csak azt nem értem, miért nem állítanak olyan jelöltet, aki tényleg alkalmas lenne legyőzni a Fideszt – mondta egy 48 éves férfi. – Én sosem szerettem Csabainét, sok kárt okozott a városnak, de baloldali emberként rá szavaztam – folytatta. – Örültem, mikor nyugdíjba ment, hátha most olyan emberek kerülnek az itteni MSZP élére, akik alkalmasabbak, mint ő. De sajnos még rosszabbak lettek, s nem értem, miért hívták most vissza Csabainét. Az ő ideje már lejárt – mondta. – Szörnyű, hogy ilyen gyávák. Szörnyű, hogy meg sem próbálnak nyerni. Ennyire nem érdekelheti őket a pénz. Az én szavazatom biztosan nem kapják meg – fejezte be.

csabaine_e2.png

Egy nyugdíjas hölgy arról beszélt, ő annak idején még aktivista is volt a nyíregyházi MSZP-ben, minden választásból kivette a munkát, még 2014-ben is szórólapozott, aláírást gyűjtött az utcán, de amióta számára is egyértelmű lett, hogy a helyi MSZP nem ellenzéke, hanem kiszolgálója az ottani Fidesznek, ehhez már nem tudja adni a nevét.

– Olyan embereket kellene indítani, akik még nem sározódtak be. Akiket nem tudnak sem zsarolni, sem lekenyerezni a fideszesek. Akik képesek legyőzni őket. Lássuk be, Csabainé nem ilyen ember: se nem elég erős, se nem elég bátor. Ráadásul ő bármikor megzsarolható azokkal az ügyekkel, amiket polgármesterként elkövetett. Azt még nem tudom, kire fogok szavazni, de biztosan nem rájuk. Mert ezek vállalhatatlanok. Én biztosan olyan emberre fogok szavazni, akit büszkén tudok vállalni – fejezte be.

Csabainé nem fog gátat vetni a nyíregyházi MSZP-Fidesz együttműködésnek

Miután a nyíregyházi MSZP jelenleg aktív politikusai több alkalommal is lebuktak, hogy pénzért és pozíciókért együttműködnek a helyi fideszesekkel, nem voltak alkalmasak arra, hogy akár egy percig is komolyan elhiggye róluk bárki is, hogy le akarják váltani a helyi fideszeseket. Nagy László helyi MSZP-s politikusnak és társainak tehát találniuk kellett egy olyan embert, akit még valamennyire elfogadnak Nyíregyháza baloldali szavazói, de nem fog beleköpni a Fidesszel közös levesükbe.

Ezért léptették színre Csabai Lászlónét, Nyíregyháza immár visszavonult, nyugdíjas polgármesterét. S az sem zavarta Nagy Lászlóékat, hogy ezzel ismét kereszttűz alá helyezik az idős hölgyet, aki immár élvezhetné nyugdíjas éveit.

csabaine.png

Nyilvánvaló, hogy nem a 71 éves Csabai Lászlóné fog megújulást hozni Nyíregyházán. S tudják ezt Nagy Lászlóék is, akik nem is akarják leváltani a fideszeseket, hiszen nekik minden jó úgy, ahogy van. Ezért Csabainé mind a helyi MSZP-nek, mind a Fidesznek a lehető legalkalmasabb jelölt: pozícióikat nem fenyegeti, legyőzni nem fogja a jelenlegi fideszeseket, ugyanakkor el lehet bábozni, hogy van Nyíregyházán ellenzék.

Vajon Nagy Lászlót azzal bízta meg a helyi Fidesz, hogy mindent tegyen meg azért, hogy a lehető legesélytelenebb jelölt szálljon szembe velük? Hogy lehetőleg egy szétforgácsolódott, meggyengített ellenzékkel kelljen megküzdeni Nyíregyháza fideszes jelöltjének?

Nyilván, ezt sohasem fogja bevallani. Ugyanakkor nincs más, épeszű magyarázat arra, hogy miért hívnak vissza a nyugdíjból egy 71 éves idős hölgyet, aki nyilvánvalóan nem lesz képes legyőzni helyben a Fideszt. Viszont alkalmas arra, hogy hatalomban tartsa Orbán Viktor nyíregyházi katonáit.

Nyíregyházán is a Fidesz szekerét tolják az MSZP-sek

Nem csak Hódmezővásárhelyen bukott le a helyi MSZP, hogy szorosan együttműködik a helyi Fidesszel. A nyíregyházi MSZP-ről is többször bebizonyosodott már, hogy pénzért, pozíciókért hajlandóak lepaktálni a Fidesszel, megosztani az ellenzéket, és valójában Orbán Viktor helyi katonáit kiszolgálni.

Tovább
süti beállítások módosítása